Do I wanna know you? ~ Sugakook 2/?

Hatalmas felfájással ébredtem mint már minden reggel körülbelül az elmúlt 3 év alatt, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet most sem. Nem mentem el vele orvoshoz – Jimin kitartó kérlelése ellenére sem -, inkább ráfogtam arra, hogy ez is az egyik tünete a lelki fájdalmaimnak. Ha már büntet az élet, duplán teszi. Komótosan a szekrényemhez nyúltam, hogy be tudjam venni az aznapi fájdalomcsillapító adagomat, ami segít legyőzni a fájó hasogatást a koponyámban. Felültem az ágyamban, majd nagyot nyújtózkodtam egy ásítás kíséretében és a fürdőbe indultam, hogy elvégezzem reggeli rutinom, ami semmi különösből nem állt: arcmosás, fogmosás, egy gyors, frissítő zuhany és a fürdőszobai szükségletek kielégítése.

Épp a reggeli kávé adagomat iszogattam reggeli gyanánt, mikor is megcsörrent a telefonom. Kissé feljebb ültem a széken hogy a készülék megfogása nélkül el tudjam olvasni a nevét annak, aki hív. Meglepetésként ért, mivel ez a személy Jimin volt. Vele bármikor szívesen beszéltem, így hát rátettem ujjam a zöld hívás gombra, majd elhúztam és a fülemhez emeltem a kütyüt.

-        - Jó reggelt Yoongi Hyung! – üdvözölt boldog hangon, remélve hogy ezáltal egy picit én is jobb kedvre derülök, és nem egy morgós „Csá!”-val üdvözlöm.

-        - Szia Jimin. – mosolyodtam el minimálisan csilingelő hangján, ám a mosolyból rögtön újra vízszintesbe húzódtak ajkaim. Ha van olyan hogy valakinek nem áll jól a mosolygás, na akkor az én vagyok.

-       - Mizujs? – érdeklődött felőlem.

-       -  Mi lenne Jimin? Ugyan olyan szar az életem mint eddig. – sóhajtottam picit amint kimondtam a nyers igazságot, és hallottam, hogy Ő is ugyan így tett.

-        - Átmenjek? Jövő héten úgy is nálad fogok lógni, mivel szombaton lesz a 10. barátság évfordulónk. –Igaz nem láttam, de el tudtam képzelni, ahogy édesen mosolyog a bajusza alatt. Jimin-nek nagyon fontosak voltak a dátumok, és mindegyiket gondosan észben is tartotta, sose tévedett. – De nekem bármikor van időm, főleg ha a te boldogságodról van szó.

-        - Jimin nem akarom, hogy minden időd rám pazarold. Ott van a barátnőd, vele nem kéne lenned? – Nagyon szerettem volna, ha velem tölti a ma estét, de nem szeretnék ráerőltetni semmit, és nem mutathatom ki, hogy már eddig elfajult a dolog, hogy mindegy csak valakivel legyek és ne egyedül tengődjek.

-        - SunHwa? A szüleinél van, és még ott is lesz egy jó ideig. Szóvaaal~ Szeretnéd, hogy átmenjek és mondjuk filmezzünk vagy társasozzunk? – Mondta játékosan. Ennek az embernek hogy lehetne ellenállni?

-        - Le se tudnálak beszélni, igaz? – Nem válaszolt semmit, de biztos voltam benne hogy molyosogva bólogatott. Jimin nagyon makacs személyiség ha a közeli barátairól vagy rokonairól és azok jó kedvéről volt szó.

-       -  Aigoo Jimin, miért is vagy te velem. Sose értettem hogy miért nem keresel valaki mást, aki normálisabb legjobb haverod lehetne. – vigyorogtam keserűen.

-       -  Mert Hyung olyan nekem már, mint a testvérem.

-       -  Akkor ma este mikor szeretnél jönni? 6 óra megfelel? Rendelek addig valami kaját. Mit szeretnél enni? – tettem fel neki sorban a kérdéseimet.

-         - Hmm… csípős csirke?

-         -Tökéletes választás. – nevettem el magam. – Rendben, akkor este 6-ra itt legyél különben nem kapsz, mert megeszem őket.

-      - Akkor késni fogok, legalább Hyung sokat eszik majd és végre felszed pár kilót. – Ezen a megnyilvánulásán nem bírtam nem újra elmosolyodni. Ez a fiú mit lát bennem, hogy ennyire kitart mellettem és érdekli mind a lelki, mind a fizikai állapotom? – Nemsokára látjuk egymást, viszlát Hyung! – Meg sem várva a reakciómat, rögtön kinyomta a telefont. Halkan szusszantva egyet helyeztem vissza telefonomat a pár perccel korábbi helyére és kortyolgattam tovább az energiát adó, sötét színű nedűt.

***Este fél 6***

A csípős csirke már úton van, és remélem Jimin is. Viszont az ételen és az időponton kívül semmi konkrétat nem beszéltünk meg, így tehetetlenül ülve a kanapén vártam hogy Jimin végre megérkezzen. Egyszer csak egy csengetésre figyeltem fel, és az agyam rögtön realizálta: Jimin megérkezett. Gyorsan siettem ajtót nyitni mivel ahogy ismertem nem nagyon öltözött fel rétegesen most sem, viszont az időjárás estére még mindig durván le tudott hűlni. Ajtót kinyitva rögtön a szemem elé tárult látványa: Vörös, dús haj, kerek, barna színű szemek, és mosolygós ajkai amik még nagyobbra húzódtak amint meglátott engem.

-       - Úgy hiányoztál Hyung! – ugrott rögtön nyakamba, annak ellenére is hogy nem bírom az ölelkezést. Természetesen nem toltam el magamtól, inkább tűrtem mert tudtam, hogy pár pillanat múlva el fog engedni. És az igazat megvallva: Így nem éreztem magam annyira egyedül.

-        - Max. 1 hete találkoztunk utoljára Jimin.

-          Az igazat megvallva, az már 1 hét és 3 napja volt. – mondta játékosan. – De mindegy is, nem ez a lényeg. Ettél ma rendesen, ugye?

-        - Öhm… Persze… - füllentettem, amit persze Jimin rögtön észrevett és szemeivel szikrákat szórt rám.

-          -  Remélem sok csirkét rendeltél, mert mindegyiket beléd tömöm! – mondta agresszívan, és a magassága miatt ez elég viccesen jött le. Igaz, hogy nem sokkal voltam magasabb, de tisztában voltam vele hogy elég picik vagyunk az átlaghoz képest. Halkan kuncogtam egyet, majd beletörődtem a sorsomba és észrevettem, hogy még mindig az ajtóban álldogáltunk.

-         - Nem szeretnél bejönni? Vagy kint maradsz inkább? Pedig ma is szellőztettem, szerintem nincs büdös itt bent se…

-         - Most ne poénkodj Hyung, épp komoly témában teremtettelek le! – mondta, majd durcisan betrappolt, levette bakancsát, és folytatta a trappolást a nappali felé. Kuncogtam egyet ismét, majd követni akartam, de a csengő újra megszólalt, ezért ismét kinyitottam a bejárati ajtómat.

-         - Jó estét! Min Yoongi névre hoztam a szállítást, ami egy adag csípős csirke. – mondta a futár előttem állva, az orromba nyomva a számlát.

-         - Én lennék Min Yoongi. – motyogtam orrom alá, majd a zsebembe nyúlva fizettem ki az összeget és elvettem az ételt. – Viszlát! – és meg sem várva válaszát becsuktam az ajtót. Hihetetlen, hogy mennyire vissza tudok esni Jimin társasága nélkül. – Jimin! Megjött az étel, ha abba hagytad a durcit gyere ki és egyél, ha pedig nem akkor maradj ott! – kiáltottam az illetőnek. Lassan láttam megjelenni vörös tincseit, ami azt jelentette, hogy igaz még dühös volt, de az éhség eluralkodott rajta is.

-        - Csak azért jöttem ki hogy lássam Yoongi Hyung sokat fog enni a csirkéből. – mondta maga előtt összefont karokkal. Hihetetlenül édesen festett. Nevetve kócoltam össze haját, mire picit begörnyedt, és próbálta ellökni kezem. – Hyung, nem vagyok gyerek! – próbálta még mindig durcisan kijelenteni.

-        - Számomra az vagy, Jimin-ah. – mosolyogtam rá, majd az asztalhoz ültem, és Ő is így tett.

      Az este a vacsora után már csak a filmezésből, és Jimin viccelődéseiből állt. Próbált tartós jó kedvre rávenni, ami előtte meg is maradt, de amint este 10 körül kitette a lábát a lakásból, újra elkomorodtam. Mintha egy szürke köd érkezett volna agyam köré újra, ezt a ködöt pedig csakis Jimin jelenléte tudta eloszlatni. De mivel Ő már megint nem volt itt, így ez a sötétség és magány ismételten visszatért. Csakúgy, mint nap mint nap.