Valami hiányzott... ~ YoonMin

A fanart nem az enyém, pusztán ez volt a One-Shot ötletadója!

- Tetszett a meglepetésem, Jimin-ah? – néztem rá csillogó szemekkel, finoman húzva végig vékonykás ujjaimat hibátlan, porcelánhatású bőrén. Ajkaimra egy aprócska mosoly húzódott, ahogy láttam békés arcát az ölemben feküdve, amint épp azokat a gyönyörűen ívelt szemeit lecsukva pihenteti. A szoba zaját csak a háttérzeneként szolgáló dal adta, mi szinte egy szót sem váltottunk immáron közel harminc perce, hisz a – fiúkkal együtt összetákolt – bunkerunk olyan csodálatos, mesebeli aurát varázsolt körénk, ami miatt szimplán a pihenésre, és egymás társaságára koncentráltunk. A pici, de otthonos, lepedőkből készült „lakást” a harmadik évfordulóra találtam ki – hosszas agyalás után - Jiminnek, hisz tudom, hogy szereti az ilyesmiféle romantikus helyeket és reméltem, ezzel tudom kompenzálni azokat az időket, amikor kevésbé figyeltem páromra – például a sorozatos stúdióban éjszakázásoknál, amikor aggódva hívott fel minden egyes órában…

- Elmondhatatlanul. – egy apró nyújtózással vegyítve fonta karjait nyakam köré, édesen nyammogva ajkaival, lomhán nyitogatva szemeit, ezáltal fokozatosan szoktatva őket a félhomályhoz a teljes sötétség után. Csoki barna íriszeivel rögtön enyémek után vizslatott és amint megtalálta őket, mélyen nézett szemeimbe, egy pislogással se szakítva meg a pillanatot, viszont… viszont ajkai hirtelen hihetetlen széles mosolyra húzódtak, szemei szintén afféle „mosolygásba” kezdtek, én pedig pislantások sorozatát küldtem felé, értetlenségem jeléül. – Bár, valami hiányzott… - kuncogta, én pedig még mindig kérdőn néztem rá, a fogaskerekek fejemben pedig hihetetlen gyorsasággal kezdtek el munkába lendülni.

Vajon mit felejthettem el?! Min Yoongi, valamit biztos megint elrontottál… Gondolkozz, törd a fejed!

Jimin egy pillanatra se vette le rólam tekintetét, és ajkairól sem tűnt el az a tipikus huncut vigyor, türelmesen várt egészen addig, amíg… amíg egy hatalmasat nem koppanva esett le a titkos üzenete. Arcom rögtön paradicsomokat megszégyenítő pírbe borul, mind a hirtelen feltörő „dühtől”, mind a zavartságom végett, hisz nem egy olyan dologra gondolt, ami hasonlított volna a bunkerhez, vagy bármi máshoz. Nem, hisz az a dolog minden pillanatban „velem” volt, nem kellett összerakni, nem kellett megvenni, csak…

- Baszd meg Park Jimin, hogy még ilyenkor se tudsz a farkam nélkül élni! – fakadtam ki, Jimin pedig egy hangos kacajt engedett ki ajkai közül majd picit szenvedve, de felküzdötte magát ajkaimhoz, és egy szenvedélyes, lágy csókba invitált, afféle „Ne haragudj, nem tudtam kihagyni” üzenet jeléül.

Természetesen nem húzódtam el, hisz Jimin természete mindig is ilyen volt, mindig egy perverz beszólással spékelte meg a kemény munkám gyümölcsét, majd amint egy jót kuncogott a morcos fejemen, apró, romantikus tettekkel próbált kiengesztelni.

Ám kénytelen voltam valami apró dologgal visszavágni, amivel jelezhettem: velem mégsem packázhat oly könnyedén. Így gyengéden haraptam rá alsó ajkára, ezzel szakítva meg pár perces csókcsatánkat, mire csillogó kiskutyaszemekkel pislogott rám, nehezen, de visszatartva dobhártyámnak kedvenc muzsikáját, a nevetését, ami jelezte hogy boldog. Menthetetlenül boldog volt, csakúgy mint én…